A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mozgasproba. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mozgasproba. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. okt. 14.

Bokeh teszt

Újabban megint rám tőrt a kísérletezési vágy, és mióta ezt láttam még egy-két éve, azóta gondolkodtam azon, hogy mi lenne, ha ezt a bokeh dolgot felhasználnám valami animáció szerűséghez. Végeztem egy kis kutatást, hogy esetleg csinált-e valaki korábban ilyesmit, végül kiderült, hogy ezzel a módszerrel már dolgozott valaki. Egy kanadai lány, Kelly Hutcheson 3 éve már kísérletezett ilyesmivel, ennek eredménye itt látható.
Ugyan ez az animálási technika nem olyan borzasztó nagy újdonság ezek után, viszont úgy éreztem mi lenne, ha egy kicsit tovább gondolom a dolgot, elvégre elég sok lehetőség van benne, annyira még sem ismert a dolog egyenlőre, szóval nekiálltam csinálni pár tesztet. Először is kezdeném az egyszerű fotó tesztekkel, elvégre nekem is új volt a dolog.

A sima és a manipulált "bokeh" összehasonlítása

Ezután elkezdtem egy fokkal bonyolítani, eddig sima fekete kartont vagdostam ki, itt viszont áttértem a festett fóliára, amivel egy fokkal részletesebb alakzatokat tudtam létrehozni.





Ezután jött az első animációs teszt, ahol még csak azt próbálgattam, hogy hogyan is működik pontosan ez a technika, de már itt igyekeztem kihasználni a környezet által kialakult szokatlan világot, azt vizsgálva, hogy a manipulált fények mozgatása hogyan hat ki rá, milyen látványvilág jön létre.

mozgatás teszt

A következő tesztben a lámpák mozgatását próbálgattam, mert azt találtam ki, hogy mi lenne, ha nemcsak egy egyszerű módosuló alakzatokkal játszom, hanem a fényeket is mozgatom, amivel még látványosabb lehet az egész mozgókép.

lámpamozgatás teszt

Végül, miután megvoltak az alap tesztelések, elkezdtem csinálni egy hosszabb videót, ahol a kikísérletezett módszereket próbáltam alkalmazni valami összetettebb és egy fokkal látványosabb formában, kifejezetten zenére mozgatva. Egy gyors animatik elkészítése után föl is vettem, majd megvágtam. Itt a konkrét gyártást próbáltam ki, elég hamar kiderült, hogy nem valami egyszerű folyamat, pláne ha a lámpákat is mozgatom, mindenesetre ezt hoztam ki belőle most:


A továbbiakban meg remélem tudom valami konkrét projektben alkalmazni, de azt majd csak később...


2011. máj. 10.

Kompozíciós gyakorlatok

Kompozíciós gyakorlaton kellett csinálnunk valami rövidke kis próbát, megkötés volt, hogy Keith Haring figuráiból kellett válogatnunk, lehetőleg kutyák legyenek! Eredeti szitu az lett volna, hogy a kiskutya odamegy okoskodni a nagy kutyához, és ott nekiáll okoskodni, amire a nagy kutya megijeszti valamivel. Ennek sok variációja volt mindenki részéről.
Aztán kellett csinálni egy bővebb verziót is, ahol ezt a szitut kellett tovább gondolni, ami végül ez lett nálam:


Here in school, we had a compostion excercise, which should be a short animation. The only limit was to choose from Keith Haring's characters, especially his dogs. We had got a basic storyline, like a smaller dog had a walk, then he starts to ratiocinate to a bigger dog, who finally scares the little one. Everyone made it's own variation of this story.
Then the task continued in a longer term, making a longer, more advanced verion of this situation. Here's my variation of this situation:





Igazából valami extrémebbet szerettem volna, sokkal bonyolultabb jelenettel, de végül csak erre maradt idő, így is egy hétvégémet emésztette fel a DJ mozgatása, amit nála muszáj volt kockáról kockára csinálni. Plusz magam készítettem a hátteret is, nem messze van egy ház, és annak a tűzfalát választottam "helyszínnek" ehhez a próbához.

I originally want to create a more complexed scene, but partly because of the time limit, i could do this only. It required frame by frame animation, so it took my whole weekend. On the other hand, the background is also my creation. Not far from home, there is a house with a huge firewall, which is kind of inspiring, so i choose for this task.