A következő címkéjű bejegyzések mutatása: illyes. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: illyes. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. aug. 12.

Stilizált kroki

Ez még az illyésben készült munka, a feladat mindössze az volt, hogy egy év elején készült krokit kellett tulajdonképpen feldolgozni valamilyen grafikai stílusban. Mivel én szeretem az egyszínű fehér figurákat valamilyen színes környezetben, ezért én ezt csináltam. 



(ha megtalálom az eredeti krokit, akkor azzal is kibővítem a bejegyzést, csak már lassan semmimet sem találom meg, mintha egy fekete lyuk kezdene elnyelni mindent itt... na mindegy)

2012. júl. 19.

A barlang

Szabó Péter osztálytársammal csináltunk még március-április tájékán ezt a remekművet. Itt sík kulisszákból kellett úgynevezett 2D díszletet építeni. Mi egy barlangot építettünk kartonokból, ezt technokollal vagy hasonló ragasztóval és némi ragasztószalaggal tákoltuk össze. Minden egyes réteget szénnel is telemaszatoltuk, hogy legyen valami faktúrája, és fokozatosan növeltük az egyes "kapuk" méretét.






Miután befejeztük, kijavítgattuk meg megerősítettük, teleszórtuk homokkal, hogy életszerűbb legyen. Emellett egyéb támasztékokat is beletettünk stb.
A felvételt vörös szűrős lámpákkal oldottuk meg, egy sulis Sony állt rendelkezésünkre, és kezdődött a bénázás. Mindegyikünk egy-egy figurát mozgatott. Sajnos igen kevés időnk állt rendelkezésre, ezért kicsit ment a kapkodás, néha bemozdult a kamera, ami miatt a felvétel eredménye is erősen kétségessé vált.
Itt jött képbe egy nagyszerű plug in, a Handheld Camera Script, a nevéből is kiderül, hogy a kamera berázkódását imitálja, ez pont kapóra jött, mert egyrészt add némi pluszt az amúgy egy pozícióból fölvett animációnak, másrészt meg ezt a baromi nagy hibát is sikerült eltüntetni vele tracking nélkül. Még rápakoltam pár parasztvakító effektet, aztán vágtam rá valami fülsértő hangot. Hangerőt fölfelé állítani, és lehet élvezni ezt a pár másodperces rémséget:



igazából itt a díszlet volt a lényeg, ami meg sajnos a vizsga utáni pakolás/selejtezés szomorú véget ért...

2012. júl. 10.

A hegedű vőlegénye

(valamiért itt szarakszik a blogspot, aminek hála ez a bejegyzés elveszett teljesen...valamennyi részét elmentettem máshová, de pont a lényeg veszett el teljesen....)

A másik vizsgafilm elvben a fő vizsgamunka. Itt meg volt szabva, hogy csak versfilm lehet, így hát kellett választani egy verset. Én kifejezetten olyat szerettem volna, ami nem túl ismert, de nem rossz vers. Némi segítséggel ki lett választva Majakovszkij A hegedű vőlegénye című verse. Ezt az előírásoknak megfelelően szinopszist, majd forgatókönyvet kellett írni, végül storyboardot. Itt ugyan a grafikai stílust még nem találtam ki, de azt már elhatároztam, hogy ezt az avantgarde vonalat viszem, kevertem a kubizmust az orosz futurizmussal meg a dadaizmussal ésatöbbi ésatöbbi, mert ezt éreztem elsőre a vershez közelinek, igaz, talán a figurák megjelenítésében inkább a "naturálisabb" megközelítést sikerült megvalósítani, emiatt az avantgarde inkább ilyen díszlet a háttérben.

legelső háttér

A storyboard elfogadtatása után a kivitelezés következett, igen nyögvenyelősen haladtam velük, főleg a hegedű karakterével gyűlt meg a bajom, de a vége felé nagyából kialakult a végső verzió. Prampolini La geometria della voluttà. című képe adta a kiindulási alapot, aztán  meg a korabelű hegedű ábrázolásokat vettem figyelembe, hogy stílusban maradjak nagyjából. Itt Patró mellett Zsófi segített a figuratervezésnél, főleg a női arányok kialakításában.
A költő egy fokkal könnyebb volt, nála hamar kitaláltam a karakter jellegét, az arányokkal játszottam sokat. Marinetti egyik képét hívtam segítségül, plusz Majakovszkij és korabeli magyar költők karakterjegyeit biggyesztettem rá.
A többieknél mindössze a hangszerekből indultam ki, vagy kitaláltam hangszereket, velük igazából már nem foglalkoztam annyit velük, de nem is szerepelnek olyan sokat.
Eleinte rajzanimációban gondolkodtam, ez idő hiányában flashre változott, (kb. 10 napom volt az animálásra, miközben a karakterek felét még meg se terveztem) ehhez kellett igazítani a karaktereket, le kellett mondanom bizonyos mozgatásfajtákról stb. A háttereknél max egyszerűsítetten, megvan ez a díszlet jellege ebben a fiktív gyáripari környezetben, a rajzokhoz képest a végleges hátterek sokat egyszerűsödtek. Ebben a doksiban mutattam meg a vizsgabizottság előtt a cuccokat, egyszerűbbnek éreztem így ide posztolni, hamár ez megvan:


Ahogy az előbb említettem, kevés idő jutott az animálásra, emiatt jó pár dolgot kellett kihagynom a filmből a végén, például egy-két hátteret, meg pár figura is kiesett. igyekeztem olyan dolgokat kihagyni, amik nem befolyásolják a történet menetét, célom volt, hogy érthető maradjon a film.
A hang kérdést is meg kellett oldani. A verset Goitein Gergely mondta fel, továbbra is hálás vagyok neki, mivel mást nem éreztem illőnek a vershez. Emellett sokat segített Zányi is, hogy jó legyen a hang. A filmhez vágást én csináltam, olyan is lett, de majd újraszerkesztem rendesen, hogy még élvezhetőbb legyen. A végeredmény itt van, íme:



(a feltöltés óta kicsit javítottam a hangon, feltöltöm majd azt is)

2012. júl. 1.

Minden kéz...

Két vizsgafilmet kellett készíteni itt az illyésben, itt lenne az egyik: az a bizonyos banner. A feladat az volt, hogy válasszunk lehetőleg XX. század eleji magyar plakátot, majd ebből készítsünk egy bannert webes felületre, lényeges szempont volt, hogy az eredeti plakát szerepeljen valamilyen formában a filmben. Tehát adottak voltak az arányok (plakát arányai), ebből kellett videót készíteni. Először is kellett egy plakátot választani:

Fischer Ilona: Minden kéz vegyen részt az újjáépítésben

 Én ezt választottam végül, egy politikai plakátgyűjteményben találtam rá, amit szakvezetőnk hozott be a társaságnak sok más plakátos kiadvánnyal együtt, nekem ez tetszett meg. Ehhez kellett kitalálni egy olyan reklámot, ami a plakát mondanivalóját tükrözi (ismétlem magam csak másképp, namindegy). Ehhez érdemes volt egy storyboardot kitalálni:

A story persze rengeteget egyszerűsödött, magára a képi részre kb. egy hetünk volt, és igyekezni kellett persze vele. A saját kezemet használtam fel a mozgásokhoz, a téglát flashben rajzoltam meg, használtam egy kis photoshoppot, az egész végül after effectsben lett összedobva. A hangot (amit később raktam alá) azt vegasban kapkodtam össze, nem is tekintem véglegesnek, kis időm lesz helyrepofozom, nem beszélve egyéb képi elemeiről a videónak. Itt meg is nézhetitek a jelenlegi verziót:

Crystal clouds

Még május elején volt egy workshopunk suliban, ahol a két év szemetét kellett összegyűjteni egy portfólió dvd-re. Ennek a dvd-nek kellett készíteni borítót is természetesen, amit ott a suliban nyomtattunk rá a lemezre. Én erre ilyen felhőket terveztem, amik annyira megtetszettek, hogy tovább vittem a dolgot. De először itt van a dvd borító maga:


Portfólió DVD 2010-2012 (borító)


Igazából ilyen háttérterveket csináltam csak úgy szórakozásból, mert szerintem érdekes lett, meg fel tudom használni mindenféléhez. Kipróbáltam több verziót is, a harmadik lett ugye a blog háttere, és még biztos felhasználásra kerülnek valamihez.


Crystal clouds I
Kristályfelhők I (2012)

Crystal clouds II
Kristályfelhők II (2012)

Crystal clouds III
Kristályfelhők III (2012)

2012. ápr. 17.

Hulot úr

Szintén iskolai feladat ez is, Ben Newman stílusában kellett volna Hulot urat készíteni. Hát a végeredmény nem egészen olyan lett, de én ettől függetlenül megmutatom, amúgy se vittem túlzásba mostanában a blogolást.

Monsieur HULOT
Monsieur HULOT (2012)


(amúgy meg ebből simán lehetne plakát....talán azért hagytam neki ki helyet fent nem emlékszem...)

2012. ápr. 13.

GOMBÁK!

Még az első (negyedik) trimeszter végi workshopra a "Megszerettelek" témamegjelöléssel kellett csinálni egy rövid rajzanimációt, egy úgymond általunk nagyot kedvelt figurával, majd ezeket a kisfilmeket összefűzni egy filmmé. Utóbbi része a feladatnak a workshop felé derült ki igazából, így sokan másképp értelmezték, köztük én is. Szóval nem egy figura produkálja magát a max. 20 másodperces jelenetben, hanem egy történéssor zajlik. Követelmény volt még  az, hogy rajz animáció legyen. Az összefűzött film itt látható (egy régebbit sikerült föltenni, egy-két ember kisfilmje hiányzik), az enyém önmagában meg itt:


.

2011. nov. 17.

Röplabda

Elkerűlhetetlen felkérést kaptam, hogy a Budaörsi Diáksport Egyesületnek készítsek plakátot. A figurával elszórakoztam egy ideig, meg elcsúsztam időben vele, egy este alatt össze lett dobva. Meg némi konzultálással kerültek helyre a dolgok, hibák persze így maradtak benne természetesen.
Íme:

Röplabda
Röplabda (2011)

Ezen kívül még egy színvarióciót, meg még egy ettől teljesen elérő plakátot kértek tőlem, majd azokat is posztolom.

2011. nov. 13.

Der ROT STURM

Művtörire Liszickij féle feladat volt feladva, mint ilyen stílusgyakorlat. Elkezdtem ugyan egy másikat, aztán végül a tipo órán pont olyan gyakorlati feladatot kaptunk, ahol ezt meg lehetett csinálni, így két legyet ütöttem egy csapásra, úgyhogy a tipográfiai hókuszpókusz után beletettem pár konstruktivista elemet és kész is lett.

Werk und Maschine
Werk und Maschine (2011)

2011. nov. 1.

Szánkózó kisgyerek

Azt találták ki tanáraink az illyésben, hogy az Animáció Világnapja alkalmából készítsünk lézeranimációt! A mi csoportunknak kellett készíteni többet ilyet is, minimum félperces darabokat. Nos nekem nem sikerült maradéktalanul teljesítenem a min. 2 filmet, most az elkészültet mutatom meg, a nem elkészültet lelkiismeretesen befejezem majd valamikor.


Ez okt. 28-án volt kivetítve Budaörsön.

2011. okt. 31.

Plakát ehhez

by dbrezo

Ezt a plakátot készítettem az első körben csak feladatnak, később "versenynek" meghirdetett dologra. A feladat világos volt: az animáció világnapjára kellett plakátot készíteni. Sok változtatáson esett át, ez tekinthető végső verziónak. Ha nem is lett molinóként kitéve, vagy sorozatban nyomtatva, de azért ide ki lett téve (ennek fényében köszönöm szépen, hogy ez így történt:)).

2011. okt. 24.

Absolut shit

Még szeptemberben kaptuk első Ps órán a feladatot, hogy (mi mást, mint...) a sulit kell valahogy az abszolút vodka reklámarculatba beleilleszteni. Ez ugye "abszolút illyés" néven lett meghirdetve, és sokféle verzió született másoknak is. Én ezzel nem akartam annyit foglalkozni (éppen ekkor nem volt gépem otthon), szóval egy lényegében negyed/félórás munkával összehoztam ezt:

by dbrezo

Nem biztos, hogy mindenkinek leesik, de ez egy klasszikus világítós asztal forgólapja, rajta a hármas stiftel, szóval a plakát egyik legnagyobb problémája, hogy ki nem találja az ember elsőre mi a **** ez...

2011. máj. 10.

Kompozíciós gyakorlatok

Kompozíciós gyakorlaton kellett csinálnunk valami rövidke kis próbát, megkötés volt, hogy Keith Haring figuráiból kellett válogatnunk, lehetőleg kutyák legyenek! Eredeti szitu az lett volna, hogy a kiskutya odamegy okoskodni a nagy kutyához, és ott nekiáll okoskodni, amire a nagy kutya megijeszti valamivel. Ennek sok variációja volt mindenki részéről.
Aztán kellett csinálni egy bővebb verziót is, ahol ezt a szitut kellett tovább gondolni, ami végül ez lett nálam:


Here in school, we had a compostion excercise, which should be a short animation. The only limit was to choose from Keith Haring's characters, especially his dogs. We had got a basic storyline, like a smaller dog had a walk, then he starts to ratiocinate to a bigger dog, who finally scares the little one. Everyone made it's own variation of this story.
Then the task continued in a longer term, making a longer, more advanced verion of this situation. Here's my variation of this situation:





Igazából valami extrémebbet szerettem volna, sokkal bonyolultabb jelenettel, de végül csak erre maradt idő, így is egy hétvégémet emésztette fel a DJ mozgatása, amit nála muszáj volt kockáról kockára csinálni. Plusz magam készítettem a hátteret is, nem messze van egy ház, és annak a tűzfalát választottam "helyszínnek" ehhez a próbához.

I originally want to create a more complexed scene, but partly because of the time limit, i could do this only. It required frame by frame animation, so it took my whole weekend. On the other hand, the background is also my creation. Not far from home, there is a house with a huge firewall, which is kind of inspiring, so i choose for this task. 

2011. máj. 8.

Hurka és Krumpli

Na hát hosszú ideje nem jelentkeztem bejegyzéssel, pedig készültek dolgok itt-ott, most apránként jöjjenek a dolgok bejegyzésenként.
Például készült egy ilyen rajzanimáció az illyésben, egyenlőre ezzel zártuk a rajzanim tanulást. A feladat kb. annyi volt, hogy kkét kiskrumpli vagy másmilyen figurának kell beugrania. Az enyém ilyen lett: (majd ha lesz időm, akkor meg lesz a főcímes verzió is, egyenlőre a már javított darab kerül fel az illyés oldaláról)

2010. dec. 21.

"Szekeccsfilm"

A két hete lement workshoppon az volt az osztályunk feladata, hogy készítsünk egy pár másodperces kisanimációt, melyben összefoglaljuk az eddig tanult "fogásokat" flashben, továbbá valami elmés módon kell, hogy megjelenjen az alkotó neve. A limit mind a kilenc főnek körülbelül 70 másodperc volt, és szkeccsfilm munkacímen lett megadva. Természetesen az utolsó napra hagytam, így a képi világa nem lett valami rettenetesen jó, továbbá a nevem a végén elég béna lett, ennek ellenére csak ebbe nem kötöttek bele. Semmibaj, lesz majd jobb is remélem.


(A "szekeccsfilm" az az első kiíráson szerepelt, és nagy derültség volt, amikor ezt közölte az évfolyam osztályfőnökünkel, aki kitalálta a workshop tematikát)

2010. dec. 20.

Hátterek

Az első félév feladatai között szerepeltek a filmes/animációs hátterek készítése. Nagyrészt fotómontázsokról volt szó, amiket Ps-ben kellett összetákolni, megadott filmek vagy alkotók stílusában. Az igazat megvalva ritkán sikerült eltalálni a stílust, arról nem is beszélve, hogy nagyon komoly háttérinfóval is el kell látni a nézőt, hogy értsen belőle bármit is. Ez mondjuk az egész workshopos és féléves munkákról elmondható, holott dekralálva volt, hogy nagyközönségnek dolgozunk. Mindegy, ettől függetlenül most összeszedem a háttereket amiket én hoztam össze a félév alatt.

Első körben lehetőleg budaörsi képekből kellett valósnak látszó teret létrehozni. Én itt csaltam egy kicsit, és belevittem a szomszéd utcában készült fotóval is, így "pesti" házsort is belevittem a képbe. Ennek ellenére áldásukat adták rá. Ezzel kellett még két napszakot kreálni: egy késődélutánit kemény fényekkel, és egy esős vagy borús időt. Én a lemaradásban, a Ps auto módjának köszönhetően az egyik napszak készültekor eltorzította az égbolt színeit. Ennek örömére csináltam egy ionviharos verziót, igaz, a rendes napszakokat már nem készítettem el. Lehet, hogy azokat se ártana bepótolni, de egyenlőre nem húztak meg érte, mindenki megkapta az ötöst a tárgyból.

BABEL
Valós perspektíva alapján készült háttér...

BABEL
...és ennek ionvihar verziója

2010. okt. 16.

Túlsúly

Néhány rajzi feladat szakórákról: túlsúlyos tárgyakat kellett tartania egy vagy több figurának. Mozdulattervek tulajdonképpen, zéró művészi értékkel, de azért föltettem őket, hogy mutogassam mi folyik itt az illyésben.
Az elsőnél a legutolsó és az első rajzokat összeraktam, mivel előbbiekből csak kettő született egy lapra, az első lapnál meg a legfelső rajz nem lett valami fergeteges, föláldoztam, hogy ezek a mozdulatok ide kerüljenek helytakarékosságból.

carriers 01
01-05

2010. okt. 15.

Pointilista gorilla

Még szeptember végén kaptunk egy ilyen feladatot, hogy fessünk valamilyen képet pointilista stílusban, lehetőleg vidám témakörben (ha jól emlékszem). Namármost én egyszerűbbnek találtam azt a megoldást, hogy előkerítsek egy fotót és az alapján csináljak valamit. Végül erre a képre esett a választás, hogy tényleges értelme is legyen annak, hogy Lucas gorilla fejjel rohangált a Moszkva téren.
Mivel nem akartam napokat tölteni el vele, ezért nem ezt a Seurat féle vonalat követtem, hanem törekedtem arra, hogy egyéni legyen valamilyen szinten. Mivel az A4-s méret adott volt (valami füzetfélében kéne ezt reprezentálni workshoppon), ezért relatíve nagy foltokból dolgoztam, ami nem tett neki túl jót szerintem. Lehetett volna kisebbekkel is összerakni a látványt, de még más dolgot is csinálni kellett, szóval kihoztam belőle azt, amit az idő és méret megengedett. Végül ez lett a végeredmény:

by dbrezo

És a fotó, akit esetleg érdekelne:


There somegthing You have to Know...


Őszintén szólva nem vittem túlzásba az utánzását a fotónak, de úgy is a stílusgyakorlaton volt a hangsúly, a tanár úr áldását adta rá végül.

2010. szept. 8.

Kezdet

Nahát megkezdődött ebben a budaörsi suliban a munka, egyenlőre bemutatkoztunk egymásnak stb., így konkrét szakmai feladatokba még nem igen merültünk el. Namindegy, egy általam kicsit félreértett feladat miatt készült pár fotó tárgyakról, amik háát, neccesek. Nem annyira rettenetesen durvák, vagy ki tudja, mindenesetre abból a célból készültek, hogy ne kelljen hurcolásznom őket ki Budaörsre. Egyenlőre ennyi kép, aztán majd bővítgetem, mert kiderült, elég egy példányt bemutatni. meghát amúgy is tartozom egy bejegyzéssel...


by dbrezo

Ezt a békát egyik volt osztálytársamtól kaptam. Ha rákattintotok, láthatjátok, hogy a faragás minősége nem valami fergeteges, továbbá az egésznek nem nagyon értem a funkcióját, valaki árulja már el.


by dbrezo

Hugom kapta még általános iskolában. Hülye színei vannak, és van KÖLDÖKE!


by dbrezo

Ezt az óriási rémséget meg Máriától kaptam, eredetileg csak azért, hogy a nagy gyik filmhez fölhasználjam, végül fölhasználásra nem került, viszont nálam maradt:D