A következő címkéjű bejegyzések mutatása: teszt. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: teszt. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. okt. 14.

Bokeh teszt

Újabban megint rám tőrt a kísérletezési vágy, és mióta ezt láttam még egy-két éve, azóta gondolkodtam azon, hogy mi lenne, ha ezt a bokeh dolgot felhasználnám valami animáció szerűséghez. Végeztem egy kis kutatást, hogy esetleg csinált-e valaki korábban ilyesmit, végül kiderült, hogy ezzel a módszerrel már dolgozott valaki. Egy kanadai lány, Kelly Hutcheson 3 éve már kísérletezett ilyesmivel, ennek eredménye itt látható.
Ugyan ez az animálási technika nem olyan borzasztó nagy újdonság ezek után, viszont úgy éreztem mi lenne, ha egy kicsit tovább gondolom a dolgot, elvégre elég sok lehetőség van benne, annyira még sem ismert a dolog egyenlőre, szóval nekiálltam csinálni pár tesztet. Először is kezdeném az egyszerű fotó tesztekkel, elvégre nekem is új volt a dolog.

A sima és a manipulált "bokeh" összehasonlítása

Ezután elkezdtem egy fokkal bonyolítani, eddig sima fekete kartont vagdostam ki, itt viszont áttértem a festett fóliára, amivel egy fokkal részletesebb alakzatokat tudtam létrehozni.





Ezután jött az első animációs teszt, ahol még csak azt próbálgattam, hogy hogyan is működik pontosan ez a technika, de már itt igyekeztem kihasználni a környezet által kialakult szokatlan világot, azt vizsgálva, hogy a manipulált fények mozgatása hogyan hat ki rá, milyen látványvilág jön létre.

mozgatás teszt

A következő tesztben a lámpák mozgatását próbálgattam, mert azt találtam ki, hogy mi lenne, ha nemcsak egy egyszerű módosuló alakzatokkal játszom, hanem a fényeket is mozgatom, amivel még látványosabb lehet az egész mozgókép.

lámpamozgatás teszt

Végül, miután megvoltak az alap tesztelések, elkezdtem csinálni egy hosszabb videót, ahol a kikísérletezett módszereket próbáltam alkalmazni valami összetettebb és egy fokkal látványosabb formában, kifejezetten zenére mozgatva. Egy gyors animatik elkészítése után föl is vettem, majd megvágtam. Itt a konkrét gyártást próbáltam ki, elég hamar kiderült, hogy nem valami egyszerű folyamat, pláne ha a lámpákat is mozgatom, mindenesetre ezt hoztam ki belőle most:


A továbbiakban meg remélem tudom valami konkrét projektben alkalmazni, de azt majd csak később...


2012. júl. 19.

A barlang

Szabó Péter osztálytársammal csináltunk még március-április tájékán ezt a remekművet. Itt sík kulisszákból kellett úgynevezett 2D díszletet építeni. Mi egy barlangot építettünk kartonokból, ezt technokollal vagy hasonló ragasztóval és némi ragasztószalaggal tákoltuk össze. Minden egyes réteget szénnel is telemaszatoltuk, hogy legyen valami faktúrája, és fokozatosan növeltük az egyes "kapuk" méretét.






Miután befejeztük, kijavítgattuk meg megerősítettük, teleszórtuk homokkal, hogy életszerűbb legyen. Emellett egyéb támasztékokat is beletettünk stb.
A felvételt vörös szűrős lámpákkal oldottuk meg, egy sulis Sony állt rendelkezésünkre, és kezdődött a bénázás. Mindegyikünk egy-egy figurát mozgatott. Sajnos igen kevés időnk állt rendelkezésre, ezért kicsit ment a kapkodás, néha bemozdult a kamera, ami miatt a felvétel eredménye is erősen kétségessé vált.
Itt jött képbe egy nagyszerű plug in, a Handheld Camera Script, a nevéből is kiderül, hogy a kamera berázkódását imitálja, ez pont kapóra jött, mert egyrészt add némi pluszt az amúgy egy pozícióból fölvett animációnak, másrészt meg ezt a baromi nagy hibát is sikerült eltüntetni vele tracking nélkül. Még rápakoltam pár parasztvakító effektet, aztán vágtam rá valami fülsértő hangot. Hangerőt fölfelé állítani, és lehet élvezni ezt a pár másodperces rémséget:



igazából itt a díszlet volt a lényeg, ami meg sajnos a vizsga utáni pakolás/selejtezés szomorú véget ért...