| Katze (2012) |
2012. nov. 12.
VIZ.STUD 1
Ez az a bizonyos vizuális stúdiumok, mely itt az első félévben 3 hétig tart általában, ez kiegészül egy alaktan kurzussal, tehát megállás nélkül rajzolni kell.
Például alaktannál az órai munka mellett heti 80 krokit is ki kellett termelni, ez több kevesebb sikerrel, de össze lehetett hozni. Lehettek egyemberes, térben több emberes, állat meg grimasz krokik. Itt lenne pár rajz a sok közül: (a "tovább"-ra kattintva jönnek a rajzok)

címkék:
foto,
hatterterv,
MOME,
rajz,
viz.stud
2012. szept. 28.
Tervezés 1. (animix)
Immáron harmadik hete járok ide az egyetemre, átélt gólyatáborral (készült egy videó is!) és már bele is fogtunk a feladatokba, kb. azonnal elkezdtünk valamin dolgozni, miután tájékoztattak minket, hogy mi hogy megy itt.
Első feladata az évfolyamunknak itt az animix fedőnevű tervezés kurzusban egy pixilláció elkészítése volt a feladat. Szinte azonnal mindenkinek a verekedés jutott eszébe, így elég hamar eljutottunk a Mortal Kombat/Tekken/Street Fighter vonalra, szóval, hogy a játékot imitáljuk, csak kicsit átértelmezve. tulajdonképpen az egész osztály dolgozott a filmen, így létrehozhattunk egy közös filmet, íme:

Kiégve
Idén is volt szerencsém az immáron XI. Filmtett táborban töltenem kb. 9-10 napot, hogy egy újabb animációt sikerüljön készíteni. A kicsit eszetlenül sikerült út után jutottunk a helyszínre a "Pesti" csapattal Sepsibesenyőre (itt voltunk tavaly is) borzasztó kialvatlanul, mert azon a kisbuszon képtelenség volt aludni. Ugyanis kb. este 9-10 között indultunk el, út közben sofőrünk többször is megállt vagy az ablaktörlőt szerelni, vagy kaját venni, vagy még ki tudja mit. Kolozsváron volt sofőrváltás, utóbbi a hegyi utakon kb. százzal hajtott, a többségnek halálfélelme volt, én mindezt átaludtam, előbbieket mesélték :D Bár épp ébren voltam, mikor egyszer megállt, mert neki is igazgatnia kellett azt a nyamvadt ablaktörlőt. De ennek a hajtásnak köszönhetően hamarabb odaértünk, mint gondoltuk.
Segédkeztem a gépek összeszerelésénél, Patróék az illyéses felszerelést hozták plusz szünetmentes tápegységekkel, melyek ezen felül még vagy 12-40 percig biztosítottak áramot, ha az elment. Utóbbi elég gyakori jelenség volt arrafelé, ilyenkor jött a sörözés, kirándulás, meg hasonló műveletek.
A munka a megismerkedés után az ötletek, szinopszisok, esetleg forgatókönyvek átbeszélésével kezdődtek. itt mindenkinek szüksége volt egy alaposabb átbeszélésre, nekem volt egy olyan szerencsém, hogy viszonylag kitalált volt a sztori.
A következő fázisban egy újból megírt szinopszisra, majd forgatókönyvre volt szükség. Itt egy kicsit gyakoroltuk a Celtx nevű programot, elég jól lehetett benne dolgozni, de a hanglista táblázat exportálásával voltak némi zűrök.
Ennek elfogadtatása után jöhetett a storyboard, majd egy animatik. Ezután az éjszakába nyúló kivitelezési folyamat, hatalmas tételben történt kávéfogyasztás és kialvatlanság mellett. Itt is flashben dolgoztam, és nagyon elmerültem az animálásban, néha igencsak túlbonyolítva a dolgot. A figurákkal volt egy adag kínlódásom: a kigyúrt állat karaktere relatíve könnyen kialakult, meg még a csivava és hamar kész lett, de az álombéli csajjal már meggyűlt a bajom, számtalanszor átterveztem, mire kialakult a végső verzió.
Közben Várhegyi Rudi vállalta a hangosítását a filmnek, örök hála neki most is, hihetetlenül elfoglaltak voltak folyamatosan, mert a játékfilmekkel, színészi és operatőri etűdökkel is rengeteget kínlódtak, aztán meg jött a sok animáció.
Végül az utolsó utáni, utáni, de nagyon utáni pillanatban végül elkészült, a leadásig közel 40-41 órás folyamatos ébrenléttel és munkával. Az ottani levetítés után is javítottam rajta már itthon, még Rudi is dolgozott a hangon, ezer köszönet érte ismét!
A film meg itt lenne:

| gépteremben voltak ilyen gépek |
| egyik este... |

![]() |
| kigyúrt állat |
![]() |
| álombéli nőszemély |
![]() |
| A csivava |
![]() |
| többi dög |
Közben Várhegyi Rudi vállalta a hangosítását a filmnek, örök hála neki most is, hihetetlenül elfoglaltak voltak folyamatosan, mert a játékfilmekkel, színészi és operatőri etűdökkel is rengeteget kínlódtak, aztán meg jött a sok animáció.
Végül az utolsó utáni, utáni, de nagyon utáni pillanatban végül elkészült, a leadásig közel 40-41 órás folyamatos ébrenléttel és munkával. Az ottani levetítés után is javítottam rajta már itthon, még Rudi is dolgozott a hangon, ezer köszönet érte ismét!
A film meg itt lenne:
Egyébként meg ebben a formában is meg szeretném köszönni mindannak, aki a legkisebb szinten is hozzásegített ahhoz, hogy ez elkészüljön!
(képek flickr-n hamarosan!)
(képek flickr-n hamarosan!)
2012. aug. 26.
Változás Bitchez!
Egy laza mozdulattal megváltoztattam a blog címét, mert mikor mondtam, hogy mi a címe, szinte kimondhatatlan volt. Meg már ideje volt levedleni ezt a 14-15 évesen (se) menő hülyeséget. Akinél ezzel zavart okoztam, attól ezer bocsánat!
2012. aug. 13.
FALLOUT
Ezt a marhaságot még az utolsó illyéses workshop/pótlás hevében készítettem arra a bizonyos bkf felvételire, mivel oda is beadtam egy jelentkezést, hátha az összejön (igaz, a tandíj horribilis, de valamiért mégis beírtam, ráadásul az utolsó helyen szerepelt). Két beadandót kellett leadni: egy képregényt, meg valami szabadon választott dolgot. Utóbbit merem csak megmutatni, mert a képregény az elég sírva fakasztóan gyenge lett, durván 5 nap alatt csaptam össze. A másik beadandónál ez mondjuk 10 perc lett egész pontosan :D
Itt én nemes-egyszerűséggel egy nukleáris katasztrófára figyelmeztető plakátot csináltam. Ez a vintage/atompunk vonal egyébként is kedvelt téma nálam, szóval nem okozott különösebb nehézséget a létrehozása. Íme:

| THE FALL OUT is coming to your home! (2012) |
2012. aug. 12.
Stilizált kroki
Ez még az illyésben készült munka, a feladat mindössze az volt, hogy egy év elején készült krokit kellett tulajdonképpen feldolgozni valamilyen grafikai stílusban. Mivel én szeretem az egyszínű fehér figurákat valamilyen színes környezetben, ezért én ezt csináltam.
(ha megtalálom az eredeti krokit, akkor azzal is kibővítem a bejegyzést, csak már lassan semmimet sem találom meg, mintha egy fekete lyuk kezdene elnyelni mindent itt... na mindegy)
Gerzson, az őrző/védő állat
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)