2010. dec. 25.

Újragondolt feladatok

Valamelyik nap decemberben, workshop után festegettem egy kicsit. És a most következő darabok születtek:
Ennek a kis rajzocskának ez meg ez volt az alapja, és hirtelen felindulásból megcsináltam, mert miért ne.

by dbrezo
fiktív városkép (2010)


Ennek meg ez volt, kicsit primitívebb kivitelezésben, de messziről egész látványosnak tűnt, én speciel szeretem.

by dbrezo
léggömb (2010)

2010. dec. 21.

"Szekeccsfilm"

A két hete lement workshoppon az volt az osztályunk feladata, hogy készítsünk egy pár másodperces kisanimációt, melyben összefoglaljuk az eddig tanult "fogásokat" flashben, továbbá valami elmés módon kell, hogy megjelenjen az alkotó neve. A limit mind a kilenc főnek körülbelül 70 másodperc volt, és szkeccsfilm munkacímen lett megadva. Természetesen az utolsó napra hagytam, így a képi világa nem lett valami rettenetesen jó, továbbá a nevem a végén elég béna lett, ennek ellenére csak ebbe nem kötöttek bele. Semmibaj, lesz majd jobb is remélem.


(A "szekeccsfilm" az az első kiíráson szerepelt, és nagy derültség volt, amikor ezt közölte az évfolyam osztályfőnökünkel, aki kitalálta a workshop tematikát)

2010. dec. 20.

Hátterek

Az első félév feladatai között szerepeltek a filmes/animációs hátterek készítése. Nagyrészt fotómontázsokról volt szó, amiket Ps-ben kellett összetákolni, megadott filmek vagy alkotók stílusában. Az igazat megvalva ritkán sikerült eltalálni a stílust, arról nem is beszélve, hogy nagyon komoly háttérinfóval is el kell látni a nézőt, hogy értsen belőle bármit is. Ez mondjuk az egész workshopos és féléves munkákról elmondható, holott dekralálva volt, hogy nagyközönségnek dolgozunk. Mindegy, ettől függetlenül most összeszedem a háttereket amiket én hoztam össze a félév alatt.

Első körben lehetőleg budaörsi képekből kellett valósnak látszó teret létrehozni. Én itt csaltam egy kicsit, és belevittem a szomszéd utcában készült fotóval is, így "pesti" házsort is belevittem a képbe. Ennek ellenére áldásukat adták rá. Ezzel kellett még két napszakot kreálni: egy késődélutánit kemény fényekkel, és egy esős vagy borús időt. Én a lemaradásban, a Ps auto módjának köszönhetően az egyik napszak készültekor eltorzította az égbolt színeit. Ennek örömére csináltam egy ionviharos verziót, igaz, a rendes napszakokat már nem készítettem el. Lehet, hogy azokat se ártana bepótolni, de egyenlőre nem húztak meg érte, mindenki megkapta az ötöst a tárgyból.

BABEL
Valós perspektíva alapján készült háttér...

BABEL
...és ennek ionvihar verziója

2010. okt. 16.

Túlsúly

Néhány rajzi feladat szakórákról: túlsúlyos tárgyakat kellett tartania egy vagy több figurának. Mozdulattervek tulajdonképpen, zéró művészi értékkel, de azért föltettem őket, hogy mutogassam mi folyik itt az illyésben.
Az elsőnél a legutolsó és az első rajzokat összeraktam, mivel előbbiekből csak kettő született egy lapra, az első lapnál meg a legfelső rajz nem lett valami fergeteges, föláldoztam, hogy ezek a mozdulatok ide kerüljenek helytakarékosságból.

carriers 01
01-05

2010. okt. 15.

Pointilista gorilla

Még szeptember végén kaptunk egy ilyen feladatot, hogy fessünk valamilyen képet pointilista stílusban, lehetőleg vidám témakörben (ha jól emlékszem). Namármost én egyszerűbbnek találtam azt a megoldást, hogy előkerítsek egy fotót és az alapján csináljak valamit. Végül erre a képre esett a választás, hogy tényleges értelme is legyen annak, hogy Lucas gorilla fejjel rohangált a Moszkva téren.
Mivel nem akartam napokat tölteni el vele, ezért nem ezt a Seurat féle vonalat követtem, hanem törekedtem arra, hogy egyéni legyen valamilyen szinten. Mivel az A4-s méret adott volt (valami füzetfélében kéne ezt reprezentálni workshoppon), ezért relatíve nagy foltokból dolgoztam, ami nem tett neki túl jót szerintem. Lehetett volna kisebbekkel is összerakni a látványt, de még más dolgot is csinálni kellett, szóval kihoztam belőle azt, amit az idő és méret megengedett. Végül ez lett a végeredmény:

by dbrezo

És a fotó, akit esetleg érdekelne:


There somegthing You have to Know...


Őszintén szólva nem vittem túlzásba az utánzását a fotónak, de úgy is a stílusgyakorlaton volt a hangsúly, a tanár úr áldását adta rá végül.

2010. szept. 8.

Kezdet

Nahát megkezdődött ebben a budaörsi suliban a munka, egyenlőre bemutatkoztunk egymásnak stb., így konkrét szakmai feladatokba még nem igen merültünk el. Namindegy, egy általam kicsit félreértett feladat miatt készült pár fotó tárgyakról, amik háát, neccesek. Nem annyira rettenetesen durvák, vagy ki tudja, mindenesetre abból a célból készültek, hogy ne kelljen hurcolásznom őket ki Budaörsre. Egyenlőre ennyi kép, aztán majd bővítgetem, mert kiderült, elég egy példányt bemutatni. meghát amúgy is tartozom egy bejegyzéssel...


by dbrezo

Ezt a békát egyik volt osztálytársamtól kaptam. Ha rákattintotok, láthatjátok, hogy a faragás minősége nem valami fergeteges, továbbá az egésznek nem nagyon értem a funkcióját, valaki árulja már el.


by dbrezo

Hugom kapta még általános iskolában. Hülye színei vannak, és van KÖLDÖKE!


by dbrezo

Ezt az óriási rémséget meg Máriától kaptam, eredetileg csak azért, hogy a nagy gyik filmhez fölhasználjam, végül fölhasználásra nem került, viszont nálam maradt:D

2010. aug. 14.

Storyboard csakúgy

Mivel nem nagyon termett pénz, nem válaszoltak vagy elutasították az állásajánlatomat stb. ezért kb. egy hónapja megpróbálkoztam szigetjegyet szerezni (ingyen). Hozzáteszem elég szánalmas egy módszer, amikor az ember már idevetemedik, nanembaj, kaptam kölcsön egy jópofa canon kompaktot, azzal egész szépen föl lehetett venni a dolgot, még a hangfelvétellel sem volt különös gond, ahhoz képest, hogy kiskompaktról van szó. hát a filmet külön youtube csatornára töltöttem fel, már azt se tudom, hol van tulajdonképpen, de nem is keresem, mert nem nyertem vele, így a sziget végefelé fölteszem a rögtönzött storyboardját, hogy legyen valami kép is:

by dbrezo

by dbrezo

2010. júl. 6.

Hiánypótlás

Már rég nem írtam ide, szóval most kipótlom ezt a hiányosságot.
A helyzet jelenleg nem valami fényes, nade maszlagok helyett inkább berakok egy bénaságot, ami még a most már volt sulimban rajzoltam, és a felvételi előtt gyakorlásképp megfestettem. Hát ilyen lett:

by dbrezo

Hamarosan újabb átalakításon fog átesni a blog, meg a címkék között is nagytakarítást fogok rendezni.